A Championship klubjait bemutató sorozatunk befejező részében megtudhatjuk miért nincsen szüksége Mourinho-ra a Vasnak, milyen órát hord a Pengék menedzsere, ki az angol liga ügyeletes sármőre, miért igazolta le a Milan Luther Blissettet, a Lódarazsak azóta legendássá vált csatárát, és miben számított úttörőnek „Big” Ron Atkinson a Bőgatyások egykori menedzsere. A klubok bemutatása a Scunthorpe Unitedtől a Wolverhampton Wanderersig.

Scunthorpe United (The Iron - A Vas)

A Vas gyakorlatilag soha nem ért el semmit (1964 után először térnek vissza a második vonalba). Történetük egyik legjobb szezonja volt a tavalyi, a menedzser Brian Laws korai távozása és a fiatal csatárikerpár egyik fele, Andy Keogh téli átigazolási időszakban a Farkasokhoz történő átszerződése ellenére. A csapat irányítását Nigel Adkins, a csapat korábbi kapusedzője és gyúrója vette át, aki a Vast a League One bajnoki címig vezette. A hálás Vas szurkolók lelátói rigmust is faragtak róla: „Who needs Mourinho, we’ve got our physio!” (azaz: kinek kell Murinnnyó, itt van nekünk a gyúró).

A csatárikerpár másik fele, Billy Sharp, aki két szezonon keresztül volt a liga gólkirálya, nyáron visszatért nevelőegyesületéhez, a Pengékhez, ahonnan korábban eltanácsolták. Meglátjuk mennyire volt okos döntés eladni a klub sikereinek zálogát rögtön a feljutást követően. Mi lesz veled Vas?

Sheffield United (The Blades - Pengék)

Amikor e sorok írója futballöntudatra ébredt, a két sheffieldi csapat közül a Pengék voltak a kevésbé fontosak, bár egyébként mintha ők lennének a „nagyobb” klub. Folyamatos hisztizés és durcáskodás közepette (t.i. nagy harcosai voltak, hogy a WHU-t pontlevonással sújtsák Tevez jogtalan szerepeltetése miatt) estek ki májusban és egyúttal a világ legbunkóbb menedzsere, Neil Warnock távozott a klubtól. Helyére a klub az új menedzserének Bryan Robsont szerződtették. Meglepő, hogy Robbo-ra esett a választás: igaz, hogy játékosként ’82-ben a Mundialon ő tette zsebre a leggyorsabb gólért járó Seiko-órát, de valahogy eddigi csapatainál nem a támadófutballt erőltette. Ennek viszont ellentmondani látszik az a tény, hogy (egyelőre) bivalyerős a Pengék csatárállománya: Rob Hulse és a hórihorgas Jon Stead mellé érkezett az előbb említett Billy Sharp és az igazi nagy dobás: James Beattie az Evertonból (aki viszont saját maga sem emlékszik pontosan mikor zörgette meg tétmeccsen a hálót utoljára). Egyértelmű a Pengék szándéka az idei szezonban, kiváncsian várjuk mit sikerül kihozni belőle.

Sheffield Wednesday (The Owls - Baglyok)

Szóval ők voltak a fontosabbak: a 80-as, 90-es évek nagyrészét az első osztályban töltötték. Olyan játékosok voltak Baglyok ebben az időszakban, mint a válogatottságig is eljutó David Hirst, a kapus Chris Woods, a Marseille-ből hazatérő Chris Waddle és a védő Des Walker (Carlton Palmert nem véletlenül hagytuk ki a felsorolásból). A harmadosztály poklát megjárva kerültek vissza a Championshipbe 2005-ben egy sikeresen megvívott rájátszást követően. A tavalyi nagy hajrá (az utolsó 13 meccsükből csak egyet vesztettek el) ellenére is lemaradtak az osztályozós helyekről. A nyáron a csapathoz igazolt a tavalyi szezon nagy részét kölcsönben a Baglyoknál töltő gyufafejű Watson (ex-Everton) a West Bromból, valamint az Everton-nevelés Francis Jeffers a Blackburnből. A csapat egyik kedvencét az északír válogatott Chris Bruntot elengedték a rivális Bőgatyásokhoz, keresztülhúzva ezzel a szintén érdeklődő Lawrie Sanchez számításait, aki legszívesebben egy az egyben az északír válogatottat küldené pályára Fulham mezben.

Southampton (Saints - Szentek)

A déli kikötővárosban nagyszámú lengyel közösség él, amit a Szentek játékoskerete is tükröz: a két csatár Rasiak és Saganowski mellett a kapus Białkowski is a klubot erősíti. A lengyeleknek olyanok a Szentek, mint nekünk a Zarándokok. A klub 2005 óta nem tud visszakerülni az élvonalba, sőt az első évben még az újabb osztályzuhanás réme is megjelent egy rövid időre, de a tavalyi idényben a Szentek újból harcba szálltak a feljutásért (a play-off egyik elődöntőjében büntetőpárbajban véreztek el a Derby ellen). A Szentek menedzsere, a skót George Burley, aki egyébként a futball liga ügyeletes sármőre

nagy bajban van az idén: játékosokat kell eladnia, hogy a klub elkerülje a csődközeli helyzetet. El is ment nyáron az új Giggsnek kikiáltott Gareth Bale a Spursbe, Pelét megszerezte a West Brom (akinek a helyére jött a sérülékeny és mufurc Safri a Kanáriktól), azonban egy másik nagy ígéret, a dél-afrikai származású Surman szerződést hosszabbított. Bárcsak lenne a Szentek keretében egy új Le Tissier!

Stoke City (The Potters - Fazekasok)

Sir Stanley Matthews és Vass Ádám korábbi klubja. A Fazekasok 1984 óta nem jártak a legfelsőbb osztályban, a harmadosztályt viszont többször is megjárva számítanak biztos középcsapatnak a Championshipben. A tavalyi szezonban egészen meglepő módon az utolsó pillanatokig versenyben voltak a rájátszást érő helyek egyikéért. Nem tudunk rájönni mi a titkuk (ha valaki tudja, feltétlenül írja meg nekünk). A csapattól azonban meghatározó játékosok távoztak: a lelátó kedvence, a belga Carl Hoefkens a West Bromba távozott, a kölcsönben szereplő Lee Hendrie a Pengékhez szerződött, Patrik Berger pedig visszatért a Villa Parkba, így nem hisszük, hogy idén is képesek lesznek a Fazekasok megismételni tavalyi vitézkedésüket. Bréking nyúz: most olvasom, hogy Vincent Pericard-t a Fazekasok csatárát, a volt Zarándokot négyhónapos börtönbüntetésre ítélték az igazságszolgáltatás félrevezetése miatt, mert egy gyorshajtásos ügyben azt vallotta, hogy nem ő, hanem mostohaapja ült a volánnál (aki azonban az inkriminált időpontban nem is tartózkodott az Egyesült Királyság területén).

Watford (Hornets - Lódarazsak)

A Watfordot legalább három dolog miatt lehetett nagyon szeretni: Elton John volt a tulajdonos, csodálatos sárga mezben játszottak (e sorok írójának akkoriban máig érthetetlen módon a sárga szín volt a gyengéje) és olyan csatáraik voltak, mint John Barnes és Luther Blissett. Róla az a legenda járja, hogy anélkül szerződtette a Milan 1983-ban, hogy tudta volna kicsoda. Mivel a játékosmegfigyelés akkoriban gyerekcipőben járt, a Milan illetékesei annyit tudtak csak, hogy van egy istenáldotta színesbőrű csatártehetség a Watfordnál. Mivel Blissett vezette akkoriban a honi góllövőlistát, egészen egyértelmű volt, hogy a szerződés aljára ő kanyaríthatta az aláírását, vélhetően (az eredeti célpont) John Barnes helyett. Egy év után féláron vették vissza. A friss kieső Lódarazsaknak nem lehet más célja az idén mint az azonnali visszajutás kiharcolása. Ebben kulcsszerep várhat a frissen szerződtetett West Ham-nevelés Jobi McAnuffra, a sérüléséből felgyógyult Marlon Kingre, és a remélhetőleg áttörésszezont produkáló Priskin Tamásra.

West Bromwich Albion (The Baggies - Bőgatyások)

A WBA a megalkuvás nélküli támadófutball letéteményese volt a hetvenes évek végén az ifjú (és akkoriban még kisebb fejű) menedzser, Ron Atkinson keze alatt.

Big Ron úttörő volt abban a tekintetben, hogy szinte elsőként szerepeltetett színesbőrű játékosokat a csapatában (a Real Madridot és a Marseille-t is megjárt Laurie Cunningham és Cyrille Regis személyében). A klub a 2005-ös Nagy Menekülést követő idényben már nem tudta megúszni a kiesést a Championshipbe, ahonnan az azonnali visszajutás nem jött össze, annak ellenére, hogy a Bőgatyások játszották a legszebb futballt a megalkuvást nem ismerő Tony Mowbray írányítása alatt. Úgy tűnik az idén már nem akarnak hibázni: a távozni kívánó sztárok (Diomansy Kamara, Jason Koumas, Paul McShane) eladásából befolyt fontmilliókat játékosvásárlásra költötték. Egy csapatra való új játékos érkezett Birminghambe (többek között James Morrison – Middlesbrough, Craig Beattie – Celtic, Carl Hoefkens – Stoke), ami a WBA-t a Championship Chelsea-jévé teszi. Reméljük a mi Zolkink azért helyet tud majd szorítani magának a bajnokesélyes csapat kezdőjében, ahova a bekerülésért óriási tülekedés várható.

Wolverhampton Wanderers (Wolves – Farkasok)

Valaha úgy tartották számon a Farkasokat, mint a világ legjobb csapatát, miután Billy Wright vezényletével 3-2-re felülmúlták a nagy Honvédot. A klub másik emblematikus figurája Steve Bull, akit Robson kapitány a másodosztályból vitt ki a ’90-es vébére. A tavalyi idényben Mick McCarthy menedzser egy reményvesztett társaságot rázott fel, akik ügyes téli igazolásokkal (Andy Keogh és ligán kívüli óriási tehetség Michael Kightley) kiegészítve egészen a play-off elődöntőjéig masíroztak (ekkor már sem Gyep, sem Rósa Dini nem volt a keret tagja). Ott azonban a szomszédvár, ősi ellenség Bőgatyások oda-vissza simán elintézték őket (az odavágó az utóbbi időszak egyik legcsodálatosabb futballélménye volt). A Farkasok idén nyáron tovább erősödtek: megszerezték a kiesett Southendtől az azóta a walesi válogatottban góllal debütáló Freddy Eastwoodot, a középső védő Darren Wardot a Sasoktól, valamint Michael Grayt a Blackburntől. Sokan nagyon előkelő helyre várják az idei szezonban a Farkasokat, amire a menedzser személye is garancia lehet: McCarthy két éve toronymagasan juttatta fel a Fekete Macskákat (Sunderland) a Premiershipbe (ahonnan viszont az eddigi leggyengébb eredménnyel pottyantak ki).

 Reméljük minden olvasónknak sikerült kiválasztania kedvenc csapatát, és következő posztunkban, amiben a Championship 3. fordulójának összecsapásairól számolunk be, már izgalomtól nedves tenyérrel és ujjbegyekkel fognak kattintgatni az NST-n az eredményeket és gólszerzőket böngészve. A hétvége párosításai: Korcsok – Zarándokok; Farkasok – Tengerpartiak; Vörösbegyek – Vas; Bordók – Parkőrök; Atlétások* – Baglyok; Liliomfehérek – U-sok; Kékmadarak – Égszínkékek; Traktoros Fiúk – Sasok; Tigrisek – Kanárik; Rókák – Lódarazsak; Szentek – Fazekasok; Pengék – Bőgatyások.

* Ezúton köszönjük a brénsztormingot a Charlton becenevének magyarítását illetően. Ugyan kicsit nehéz szívvel, de figyelmen kívül hagyjuk a rokonszenves, de lássuk be kissé erőltetett és nyakatekert halas vonalat. Lehet, hogy konzervatívnak fognak bennünket tartani, de mi inkább maradunk az Atlétásoknál.